Tisztelt Érdeklődő!

Örömmel üdvözöljük oldalunkon, amely a magyar belvízi hajózás minden fontos résztvevője érdekképviseleti szervezetének, a Magyar Hajózási Országos Szövetség honlapja.
Szövetségünk 2004 óta végzi tevékenységét, amely a szakmai civil szervezetek klasszikus feladataiban testesül meg. Képviseljük tagságunk közös érdekeit és szükség esetén akár szervezési, koordinációs feladatokat is ellátunk, így pl. a hajózás korlátozásával kapcsolatos ügyekben, a hajózási vállalkozások stratégiai érdekeinek megjelenítésével a hatóságok, önkormányzatok döntési folyamataiban.
A jövőben tovább kívánjuk erősíteni szervezetünket, amely már ma is több milliárdos hajó és kikötővagyon felett rendelkező tagságot tud maga mögött.

Tisztelettel:

A Szövetség elnöksége

A MAHOSZ céljai

Érdekképviselet

A MAHOSZ képviseli tagsága, illetve a magyar hajózás minden szereplőjének érdekét a különböző hatósági, illetve engedélyező szervezeteknél a törvény-előkészítés és a jogalkotás területén. Ennek érdekében részt vesz a hajózást érintő tanácskozásokon és szakmai egyeztetéseken, ahol ésszerű kompromisszumok keresésével, javaslataival segíti a felvetődő problémák közös megoldását.
Kiemelt jelentősége miatt, a MAHOSZ főtitkára rendszeresen részt vesz - és ott szakmai véleményt nyilvánít - a Fővárosi Közgyűlés illetékes bizottságának azon ülésein, ahol a hajózást érintő rendezvényekről, zárlatokról vagy más korlátozásokról döntenek.
A MAHOSZ ugyancsak folyamatos kapcsolattartásra és egyeztetésre törekszik a Vízirendészettel is. Az alapítók érdekeinek megfelelően, a MAHOSZ szeretné jelenlétét még jobban kiterjeszteni az évente együttesen közel 2 millió turistát kiszolgáló, valamint jelentős árumennyiséget vízi úton elszállító magyar hajóstársadalmat érintő minden területre.

Oktatás, továbbképzés

A MAHOSZ köteles és jogosult arra, hogy továbbképzéssel, szakmai oktatással, minősítési anyagok és szakmai vélemények kialakításával segítse tagságát, valamint az ezen kívüli - hajózással foglalkozó - szervezeteket és személyeket. A MAHOSZ ezzel is hozzá kíván járulni a színvonalas szakember utánpótláshoz, mely során kiemelt figyelmet szentel az ahhoz szorosan kötődő gyermeknevelésnek is.

Hagyományőrzés, kultúra

A MAHOSZ hajómúzeum létrehozásával, a műszaki örökség bemutatásával és megismertetésével segíti elő a nemzeti hajózás kulturális hagyományainak megőrzését, azáltal, hogy a hajók működés közben is megszemlélhetőek és mintegy interaktív múzeumként működnek. A hajópark létrehozása mellett - ahhoz kapcsolódóan -, kikötők kialakítására is sor kerül.

Rendezvények

A MAHOSZ kiemelt feladatának tekinti, hogy tagszervezetei összefogásával minden évben megrendezze az augusztus 20-i fővárosi dunai Vízifesztivált, melynek látványa több tízezer nézőt vonz a Duna két partjára. Ennek érdekében pályázatokat készít, és együttműködik minden olyan szervezettel és vállalkozással, amelyek hozzájárulhatnak a rendezvény sikeres lebonyolításához.
A MAHOSZ ugyancsak részt vállal az immár hagyományos, évente megrendezett Magyar Hajózási Emléknap megszervezéséből is.

Nemzetközi kapcsolatok

A MAHOSZ növekvő jelentőségű feladata a magyar hajózás ügyeinek képviselete nemzetközi területeken is. Ezért a mindenkor érvényes jogszabályok szerint, külföldi államok területén is kifejti tevékenységét, mely során a magyar jogszabályokon túl, a MAHOSZ számára az adott külföldi állam joga az irányadó.

Tájékoztatás

2007. május 7-től működik a MAHOSZ önálló, új internetes honlapja, mely segítségével a tagok és a hajózás iránt érdeklődő látogatók, rendszeres és folyamatos tájékoztatást kaphatnak az aktuális történésekről. A honlapon az információk áramlását külön Vendégkönyv rovat segíti, ahol bárki, bármiről véleményt nyilváníthat. A közérdekű észrevételek kapcsán a MAHOSZ nyilvánosan, a honlap Közlemények rovatában teszi közzé, milyen intézkedéseket tett, illetve mi az álláspontja az adott kérdésben.

© MAHOSZ | Design & webmaster: Folyamhajo.hu